Megszüntette a kormány a kulturális TAO-t, egyelőre még nem tudni mi lesz helyette. Aztán majd ha kiderül, az sem biztos, hogy jobb lesz a bizonytalanságnál.
A Magyar Narancs már 2014-ben írt egy hosszabb cikket, amiben felsoroltak egy csomó olyan vállalkozást, ami láthatóan visszaélt a kulturális TAO-val. Évek óta nem volt titok, hogy a rendszer visszaélésekre alkalmas, Mága Zoltántól az Experidence-ig, produkciós irodáktól a fiktív színtársulatokig, egzotikus turnékon Tádzsikisztántól Kokomóig sokan befértek a kiskapukba.
A kulturális TAO lényege az volt, hogy a hatálya alá eső művészi társulatok az adott évben szerzett jegybevételeik 80%-át megkapták a következő évben a cégek adóiból kapott támogatásként. Azt viszont, hogy egyes előadásokon ténylegesen hányan voltak, vagy hogy ki kivel csinált nemzetközi koprodukciókat, és jutott el így évi 1200 előadásig, nehéz volt ellenőrizni (pláne amíg az EU-n kívüli vendégelőadásokat is el lehetett számolni), mert az erre hivatott Előadó-művészi Irodának elégtelenek voltak a feltételei, és a NAV sem csinált nagyon semmit. Közben a rendszerre rárepültek a potyautasok, sokan a TAO-pénzek reményében adták – volna? – elő sajátos értelmezésben a Rómeó és Juliát, így jutottunk el oda, ahogyan L. Simon László programbeszédnek is beillő cikkéből kiderül, hogy a 2009-es eredeti 51 szervezet és 875 millió forint kiosztott támogatásból 2017-re 315 szervezet kapott 37,46 milliárd forintot.
Pont az utóbbi cikk miatt nem lehet azért azt mondani, hogy teljesen váratlanul jött a kultúr-TAO kivezetésének az ötlete, hiszen L. Simon ennek a szükségességét már júliusban leírta. Persze hivatalos bejelentés hiányában számolni sem lehetett a megszűnéssel, ami ráadásul azonnali, vagyis már a 2018-as bevételek után sem jár jövőre pénz – ezzel sok kisebb, független társulat a leállás vagy a megszűnés szélére sodródott, mert a 2018/19-es évad második felére, vagyis tavaszra már betervezték a befolyó TAO-összeget a költségvetésbe, aztán az most mégsem folyik be. Az önkormányzati tulajdonú színházak költségvetését valószínűleg egyelőre kipótolják, de hosszútávon ez sem biztosított.
Abban gyakorlatilag minden szereplő - beleértve a szakmát is - egyetértett, hogy a jelenlegi rendszer rossz, a TAO teljes eltörlése ellen azonban többek között Tarlós István, vagy éppen Máté Gábor is felszólalt, elsősorban szigorúbb ellenőrzést, a kiskapuk bezárását követelve. A színházi szakma képviseletében a Színházművészeti Bizottság mutatott be egy csomagot, ami gyakorlatilag pályázhatóvá tenné a TAO-pénzeket a jelenlegi automatikus kiosztás helyett. A kizárólagos pályáztatással ugye az a baj, hogy egy pályázati győzelem mindig kiszámíthatatlan, esetleges bevételekből meg nem lehet színházi évadokat tervezni. Az, hogy a kormány mit akar, egyelőre nem világos, idézett cikkében L. Simon arról beszélt, hogy akár a szaktárca maga is kioszthatná azt a 40 milliárdot, Gulyás Gergely is azt mondta, hogy marad a támogatási összeg, csak az elosztási rendszer változik majd valahogyan.
Valószínűnek látszik, hogy a kormány törekvéseibe illeszkedve olyasmi történik majd, ami máskor is, amikor találkozik egy problémával: azt megpróbálja úgy megoldani, hogy minél központosítottabb, minél inkább tőle, vagyis a politikától függő legyen a megoldás, és hogy az anyagi biztonságot főleg nála legyen érdemes keresni.
Borítókép forrása